Mivel a Fiamról nem merek írni az ő tudta nélkül, tekintettel a személyiségi jogaira, meg az anya-gyerek kapcsolatok bonyolultságára, ezért írok az állataimról, velük nem kell egyeztetnem megjelenés előtt.

A két macska úgy került a lakásba, hogy én aztán olyat soha. Macska a lakásban - ki van zárva. Majd egyszer, amikor az én egyetlen magzatom kétségbeesve fölhívott (fél 8 lehetett este, épp vacsoraidő), hogy most aztán azonnal fogadjam be a kiscicát, amit megmentettek az M3-as mellett a biztos kivasalástól, gondolkodás nélkül kocsiba vágtam magam és így került hozzám a fekete kis ördögfióka, az egyes sorszámú macska. Akkor még valóban kiscica volt, formás, éjfekete, ami mindkettőnknek eleve próbatétel mind a mai napig, mivel szürkületi vakságban szenvedek... Aztán szép lassan megtanulta, hogy sötétben jobb, ha nem tekereg a lábam körül, mert fapapuccsal a farkára lépni velőtrázó és fájdalmas.

A másik cica már igazán nem jelentett nagy életmódbeli változást, egy vagy kettő, nincs jelentősége. Nos hát, ha azt mondják, hogy a macska ravasz, fondorlatos és egy kicsit mindig "lenézi" az embert, akkor ez a második sorszámmal érkezett cica a kivétel. Egyszerűen csak őszinte, semmi sumák, semmi ravaszkodás. Jön, bújik, hálásan zörög, megy. Tökéletesen kiszámítható és békés.

Azt mondom magamban, lennék bár macska énnálam. Egy nap 24 órájának oly aktív kitöltése, amit csak egy macska tudhat... nem baj, ha nyugdíjba megyek, majd megtudom én is. 23 és fél óra szundi + fél óra evés-nyávogás-toalett-mosdás-játék. Olyan intenzitással képesek húzni a lóbőrt, mintha egy hete csak fát vágtak volna. Egyik cica jobbra dől, másik cica balra dől. A politikáról ennél többet ne is szóljunk.

Mondjuk az aktív fél órájuk során gyakran úgy száguldoznak föl-alá a lakásban, hogy a szálló macskaszőr koncentráció eléri a 100%-ot... Érdekes megfigyelni, hogy egyik irányba még egyik kergeti a másikat, majd megfordulnak és ezzel a drámai fordulattal máris gond nélkül lesz üldözőből üldözött.

Ezt a komolytalankodást ellensúlyozandó van nekem egy skót juhászkutyám, nevezzük csak Lassie reinkarnációjának. Na ő valóban egyik gyermekkori álmom, vágyam beteljesülése :-) Nem ismeri a tréfát, csak a mérhetetlen ragaszkodást, a szeretetet és gazditiszteletet, ami kimeríthetetlen és mindenek feletti. Mindig elszégyellem magam, ha úgy megyek el mellette, hogy csak odaröffentek valamit, és nem érintem meg kezemmel. A gazdi kezének közelsége az ő számára maga a gyönyörűség - ezt csak az érzi és tapasztalja azt hiszem, aki egy hű kutya számára a nagybetűs GAZDI. Az ember elgondolkodik a lélekvándorláson, miközben kutyája buksija a tenyerében nyugszik.

Egy időben többször költöztem, amit a kutyának se kíván az ember, zokszó nélkül jött velem, egy kutyának mindegy, hol hajtja álomra a fejét, csak a gazdi közelében legyen.

A skót juhászról (a tenyésztő kedvéért Collie) érdemes tudni, hogy ha a gazdi bajba kerül, csak a végső esetben szállna be bármilyen küzdelembe, ő ennél okosabb: elszalad segítségért :-) Ha olyan kutyát szeretnél, aki tiszta szívű, nyugodt, és szereti a gyerekeket, barátkozz meg egy kicsi Lassie-vel és meglátod.

Azt még el kell mesélnem, hogy a skót juhászkutya terelő kutya és ez nagyon is a vérében van. Amolyan kísérletező ember lévén ki is próbáltam, hogy működik ez az én emberi közösségben szocializálódott kutyámra, aki birkát még fényképen se látott soha azelőtt.

Három gyerek játszott a kertben, kutyám óvó tekintetétől kísérve. Majd egyszer csak az egyik gyerek kivált a kupacból és a kert végébe szaladt. Csak arra lettem figyelmes, hogy Happy kutyám izgatottá válik, tekergeti a fejét, aggódva követi tekintetével az elszaladó gyereket, illetve az együtt maradott kettőt. Kíváncsian vártam, mit fog tenni. Elindult az elcsámborgó után, majd visszaszaladt a kettőhöz, megint a távozó nyomába eredt, megpördülve visszafutott, majd győzött a Terelő kutyák Szelleme, elspurizott a távolodó gyerek után és elkezdett nagy köröket leírni körülötte, ám ezek a körök egyre kisebbek lettek, végül már egészen szorosan a gyerek lábai körül körözött. Tudni kell, a terelő kutya úgy képes villámsebes futással köröket leírni, hogy csak a repkedő bundáját látod, a lábait nem. A földhöz lapulva fut, ezért tűnik úgy, mintha gurulna.

Hasonlóképpen felnőttekkel is eljátszottuk a csoporttól elszakadó "birka" esetét. Összezsúfodódtunk négyen-öten, toporogtunk ide-oda, kutyám a háttérben ügyelt, majd egy társunk látványosan elcsatangolt a csoporttól. Nem részletezem, kutyám hasonló ösztönös terelésben tört ki...

Szóval terel gond nélkül, ha szükséges, báránybőr se kell hozzá.

Apropó, báránybőr... ismered a báránybőrbe bújt farkas történetét? Mindjárt elmesélem azt is.