Amikor megszülettem, alig tudtak a burokból kihámozni. A Krnycovanyek utcai óvodába jártam, vagyis inkább vonszolt az anyukám, ahol nagy szerelmem, Attila (vagy Péter, már nem emlékszem) húzgálta a hajam. Utána iskolába jártam, vagyis inkább vonszolt az anyukám-apukám, és a velem való rendszeres, odaadó foglalkozás meg is mutatkozott tanulmányi eredményemen, nyolcadikig kitűnő, azután jeles, gimnáziumban jó, majd közepes voltam, végül (a tendenciát tekintve épp idejében) leérettségiztem. Teniszeztem, kosaraztam, zongoráztam (a különbséget), mindenben benne voltam, s mindig ott volt nevem a "futottak még" listáján. A Tanítóképző Főiskolán az "Egyéb pályára készülők" csoportjába jártam, de nem is volt valójában fontos, mert a férjem megmondta rögtön, hogy ő ezt (is) jobban tudja. Igen, fiúztam, férjhez mentem, szültem, elváltam (a sorrendet ne firtassuk). Dolgozom is, ha ráérek. A főnököm puszil Titeket. Van véleményem a DOLGOKRÓL, bár ez senkit sem érdekel. Az exem őszül, a gyerek kiszőkült a fodrásznál, anyukám hál'Istennek jól van, apukám most megfázott egy kicsit, tüsszög. Van házam, autóm, telefonom (bár most kimenő híváskorlátozás miatt nem tudlak fölhívni Benneteket...) Igen, mert van robogóm is, a hülye fejemmel a hülyegyerekem rábeszélt, úgyhogy most nem tudtam befizetni a telefonszámlát. Majd legközelebb. Van kutyám, macskám, és egy percre sem tudok egyedül lenni, mert a lakás tele van felnőttekkel, meg gyerekekkel. (Néha a rézsútszembeszomszéd macskája is átjön és a kertben már akkorák a nyírfavesszők, hogy az élesebb szemű madarak észreveszik.) Ja, nyulam is van, csak most beteg, de nincs szívem elaltatni. A házam elég nagy, de most már egyre kisebb, mert ott lakik az egyik barátnőm a kislányával, meg egy másik barátnőm a kislányával és a kisfiával, meg a barátom barátai, és az ő barátai is néha, és a gyerekek is egyre csak nőnek, nőnek. Jön az én nagykisfiam meg az ő unokaöccse, jönnek a haverok, hozzák a Fantát, a vodkát, a többiekről nem is szólva. Múltkor már alig fértünk be tőlük a házba. Nemrég a szomszédom leszarjankózta a haverokat hajnali fél ötkor, mert kicsit hangosra sikeredett a buli. Nincs sok barátom, de ők hogyismondjam, velem “öregszenek”… Ők mindig elérhetők, amíg meg nem változtatják a mobilszámukat, mert azt fecnire írom és akkor elhagyom. Persze sosem jönnek el hozzám, mert ők olyan "helyhez kötöttek". Az egészségem szép fokozatosan múlik, amióta korrektort használok, és amikor nem jutnak eszembe szavak, bekapok egy lecitint, máskülönben meg csak a szépre emlékezem. Szakmailag brilliáns vagyok, és nagyon kreatív, a múltkor is magamtól jöttem rá, hogy hányas anya kell az asztal lábán fityegő csavarhoz. Fontosabb publikációim a „Tisztelt Adóhatóság! Alulírott…” és a „Virtuális tulajdonomat bérbe adnám...”kezdetű írások, továbbá legújabb festményem a rendhagyó önéletkép csak Nektek. Színházba nagyon ritkán jutok el, moziba se nagyon, televíziótól az orvosom eltiltott, így olvasgatni szoktam, amíg el nem alszom (1,5 perc/este). A volt gimnáziumi osztálytársaim sokra vitték, például egyikük színházi rendező lett. Egy másik meg demográfus... Ez itt hiányszakma, én tudom, hisz én is csak egyet szültem, pedig kettő volt előirányozva. Persze, mert a T*****i mindig is nagyon okos volt. (És nekem udvarolt is, csak én olyan hülye voltam, hogy az a másik jobban tetszett. Bezzeg most olvashatnám az én Okoskámat a HVG-ben…) Szóval, az életem sínen van (nem keresztben, hosszában), révbe értem, a vámra részletfizetési kedvezményt kaptam, s noha még mindig nincs dvd-m, mosogatógépem, valamint laptopom, LCD-m és GPS-em, nem járok szoliba, plázába, tehetségkutatókra és Thaiföldre, azért jól érzem magam, mert én olyan kis jólérzemmagam vagyok. Most, hogy kezdek rájönni DOLGOKRA, melyekről másképp gondolkodom, mint tíz éve tettem, még érdekes is lettem magamnak, ahogy így figyelgetem.
Az elkövetkező tíz évemben azt tervezem, hogy megőrzöm a hitemet, a tudatomat, a barátaimat, a családomat, a munkámat, a nyugalmamat, a kedves szomszédaimat. Ültetek néhány lassan növekedő cserjét a kertbe, megtanulok robogózni, elfelejtek stresszelni, s megpróbálok rájönni, vajon ez a fenenagy transzcendencia hogy fér össze a tengelytöréssel, mit jelent, amikor azt mondják nekem, dugulj el, nyanya, s feltétlenül szeretném kiadni az előző ház pincéjében ronggyá ázott gyermekkorom legszebb szóvirágait.
