XIV. Elvarratlan szál

 2010.12.30. 15:05

Azokról az elvarratlan szálakról, amiket akár évekig is hurcibálunk, azokról is el kell kezdeni beszélni.

Képzeld el, hogy egy régi szerelmemet évekig a szakítás után is még hurcoltam magamban, elvarratlan szálként, lezáratlanul. Ez meggátolt abban, hogy találkozzam az egykor közös ismerőseinkkel, szinte kerültem őket, mert zavart még a gondolat is, hogy ők egykor együtt láttak minket. Mert rólam biztosan eszükbe jut a másik is, én meg nem szeretnék nagyon emlékezni. Szépen váltunk el, nem volt abban semmi hiba, csak talán éppen ezért nem tudtam illendően eltemetni ezt az élményt, és évek múltán a csontváza még mindig zörgött a mellkasom mélyén.

Nem vagyok egy kapkodó idegbeteg, ami a kapcsolatok teremtését vagy megszüntetését illeti. Ez a szerelem több, mint 2 hónap után teljesedett be, fél évig tartott, és én több, mint 10 évig vonszoltam magammal, míg végül a napokban sikerült végleg a helyére tennem. Kiemeltem a mellkasomból ezt az érzést, bebalzsamoztam, hívtam hozzá siratóasszonyokat, és végül utolsó útjára kísértem a köztemetőbe. Most már jó helyen van. Emléke a szívemben megmarad, a múltam egy szép darabja, megsárgult virtuális képeim róla a koponyám egyik fiókjában, abban, amelyben a múlt, jelen és jövő emlékei sorra arra várnak, hogy egyszer valakivel elmerenghessek rajtuk.

Van még egy-két elvarratlan szál. Ezeket is lassan sorra veszem.

Címkék: emlék szerelem temetés múlt szál elvarratlan

A bejegyzés trackback címe:

https://belvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr422548439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.