IV. Világ - választás

 2010.12.27. 09:52

Az egyik barátomat leváltották a posztjáról, most beszéltem egy másik, közös barátunkkal, akit szintén megdöbbentett a hír. Hál'Istennek én nem vagyok olyan beosztásban, hogy a média érdeklődjön a karrierem iránt - ezt mondja önző énem azonnal.

Másrészt valahogy beszélni kellene vele, hogy érzi most magát. Milyen szép húzás, hogy Karácsony előtt egy nappal jelenik meg a személyi változásokról szóló hír. Én tudom, hogy vannak mindig magasabb érdekek, nyilván, de amint az ember személyesen is érintetté válik, rögvest árnyaltabb a helyzet. Valamiféle belső aggódást érzek iránta - nem szeretnék a helyében lenni. Megmagyarázhatom magamnak, hogy hiszen ez az ő választott útja, amit neki kell bejárni, és minden mindennel összefügg, ráadásul semmi sem véletlen - és nagyon sok igazságom lenne. Csakhogy az ő szempontjából az én önigazolásom vajmi kevéssé érdekes most. Arra kell figyelnem, ha beszélek vele, hogy ő hogyan fogalmazza meg a problémát. Ugyanis hajlamos arra, hogy kifelé, sokszor még a legjobb barátainak is a legjobb formáját hozza, a jókedélyű világpolgárt, aki mindent oly könnyedén vesz. Ismerem 35 éve. Én már ismerem őt. Ez segíthet nekem abban, hogy segítsek neki, ha csak az együttérzésemmel, hát azzal.

Ma eljön hozzám beszélgetni egyik kedves rokonom, olyan ő, mintha a testvérem lenne, és mégis néha úgy érzem, világok választanak el egymástól (néha valóban egy földrész...). Nem tudom, hogyan, milyen módon tudhatnék segíteni, hogy legalább egy lépéssel közelebb kerüljön a boldogság megéléséhez - nem tudom. Lehet, hogy a szerotonin szintjét lehet antidepresszánssal emelni, igen, ez is fontos, egyszerűen organikus kezelés, és hopp, máris jobb a kedvünk. De ha a talán rosszul rögzült viselkedésmintákat módosítanánk... Nem várhatom el magamtól, hogy mindenkit egyformán gondosan segítsek. Miért kellene felelősséget éreznem mások boldogsága/boldogtalansága miatt? Ha valaki megkér, nem térhetek ki előle, és talán a sikernek is nagyobb az esélye, de aki nem akar elmozdulni a holtpontról, én hiába szeretném, falra hányt borsó minden erőfeszítés. Azt a stratégiát választom, hogy csak figyelek és kérdezek. Csak tudjam megállni, hogy tanácsokat osztogassak. Mondjuk egy-két eszközt esetleg adhatnék a kezébe, ötletszerűen - majd meglátjuk.

Vissza se merem olvasni ezt a blogomat, ez a belső világom nem túl angyali, lehet...

De miután fejembe vettem, hogy őszinte leszek saját magamhoz... Érdekes lesz évek múltán visszaolvasni, hol tartottam a lelki fejlődés, a nagy utazás ezen szakaszában. Nem lehetek mindig büszke magamra, az volna az igazi önámítás. Abban azért mindig jó voltam. Most már fáraszt a sok öncsalás, meg a barokk körmondatok, valahol az őszinte szót leginkább saját magamtól várom el. A többieket is csak így fogom tudni rávenni, hogy legyenek őszintébbek önmagunkhoz és ezáltal velem is, nem?

Címkék: média depresszió szó őszinte barát leváltották

A bejegyzés trackback címe:

https://belvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr752541280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.