"Az ideológiák szétválasztanak minket, a kínok és az álmok összehoznak."

Egy alkalommal, mikor barátaimmal a szokásos hétvégi "csoportterápia" zajlott...

Egyikük azt találta mondani nekem, hogy mindig a barátom lesz, mindig számíthatok rá, sosem fogom elveszíteni. Emlékszem, ezt egészen drámai hangon és nagyon mélyen a szemembe nézve nyomatékosította. Akkoriban őszinte emberek voltunk...

Az átmenetek összekötnek, a látszatok elválasztanak - válaszoltam meggyőződéssel.

Majdhogynem kikérte magának az én barátom, hogy gondolhatok/mondhatok ilyesmit, amikor... de hiszen... ő a lagkomolyabban beszélt, és ha ő mond valamit, az úgy is lesz!

Örültem, naná, ha az embernek valóban vannak barátai, az felemelő érzés. De az a mondat azóta is sokszor bevillan, s lám, igazsága van, még ha fájó is. Mert van az úgy néha, hogy a barátok láthatatlanok, mint a csillagok nappal az égen, de attól még ott vannak. S éppen attól barátság egy barátság, hogy tudomásul vesszük a barátunkat, elfogadjuk, amit ad, el tudja fogadni gond nélkül, amit kap tőlünk, és amikor az átmenetek múlnak, s erősödnek a látszatok, akkor sem érzünk csalódást.

Tudja jól, hogy bármikor megtalál. Ha jön az átmenet.