2012/5. Gnosztikus percek

 2012.10.04. 21:11

"Senki sem gátolhatja az ember szellemi fejlődését, csak ő maga. Sem testi gyengeség, sem szellemi tehetetlenség nem lehet akadálya szellemi természete kifejlődésének, mert mindezeket legyőzi a lelkében növekvő szeretet. Ha mindezek mégis megmaradnak benne akadálynak, ez csak azért van így, mert kevés benne a szeretet."

Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg a lényeghez való viszonyunkat, annyiféle eszközt használunk a belső csend elérésére és az átalakulás útján.

Ego: az, amitől én én vagyok. A tudásom, tapasztalataim, emlékeim. Kétféleképpen tudok “megszabadulni” tőle.
1: eléri azt a fejlettségi szintet, amikor beintegrálható a nagyobb létezésbe, a tágabb összefüggésbe. Ez úgy történik, hogy öntudatra ébred, elkezdi fejleszteni önmagát, majd eljut arra a fokra (a tudásnak és érzelemvilágnak ahhoz az állomásához), amikor “ráébred”, a prioritások megváltoztak, tovább kell lépni. Föl kell oldódni abban a szubsztanciában, ami mindig is vonzotta. Mert már nem elég az anyaglét. Ezt nevezném én az el- és befogadás művészetének.
2: Meghasonlik az emberben élő szuperegoval, az Isteni “Énnel”, és hamvain új világ ébred.
Nem tudom, melyik a könnyebb út.

Vagy vakká válunk az anyagi lét csábos mosolyára, és így lépünk egy magasabb létminőségbe (kissé leegyszerűsítve persze), vagy beolvasztjuk a nagy végtelenbe, ahol megszűnik kísértésként zaklatni. Mert azzal hívja elő egónkat.

Aki látta már a test halálát és visszatérését a természetbe, tudja, hogy vannak kérdések, amelyek létjogosultságukat veszítik már megfogalmazásuk pillanatában.
Meglátásom szerint az Isten, ha elfogadjuk, hogy saját képére formált bennünket, ugyanúgy éli meg az egy eltévedését a nyájtól, mint ahogy én sem elégszem meg azzal, ha két gyermekem mellettem van, látnom kell a harmadikat is, aki elbújt vagy elbotorkált.

Az egyes szubjektum eltévelyülése az eredeti lényegétől az emberiség történelmében is jól nyomon követhető és minden egyes új jövevény életének alakulásában is. Ezért nem gondolom, hogy szégyenkezni kellene azért, ami ÉN vagyok, vagy TE vagy. Sőt, amint meg tudjuk élni az Isteni létezés burkában, azonnal föl is magasztosul (számomra legalábbis így történik). És mindjárt megértem, hogy "Szeresd felebarátodat, mint magadat." Ha nem a bűnre és annak büntetési tételeire épülne föl a hatalmi rendszer, talán volnának pillanatok, amikor az ÉN jót is tudna tenni, mert esetleg (Freud után szabadon) a "szuperego"-val azonosulni tudna, ha csak egy pillanatra is. És attól kezdve már nem hunyhatja be szemét az előtt, amivé válnia kell. S a vágy átalakul. A kísértések átalakulnak. Megváltozik a minőségük. De akarat és eszközök kellenek ahhoz, hogy az első lépéseket megtegyük. És kellenek a fórumok, ahol tapasztalatot lehet cserélni. És kellenek azok a közösségi élmények, amelyek fölerősítik a pozitív energiamezőket. Mert az út felénél sem járok még, és jó tudni, hogy nem szigetelődtem el, s ha igen, akkor csak a rossztól, a zombiléttől.

A gnosztikus életvitel nem kiváltság, sőt, kötelez (boldog kötelesség). Semmi sem történik ok nélkül, ezért én az érzékszerveket, a kezem, a lábam és a tudatom sem száműzném, vagy tenném megnemtörténtté, sokkal inkább vagyok az Isteni tudatállapotok, a belső elcsendesülés megtapasztalásának és a szeretet, mint életforma és motiváció híve. Nem zavar, hogy van egóm, hiszen megtapasztaltam, hogy lehet jóra is használni. Nem zavar, hogy mások másként élik meg, ha megélik a szebb létformákat, a szubjektumnak éppen az a szépsége, hogy különbözővé tesz, de egy összetettebb szubsztanciában mind benne vagyunk. Amit megélünk, nem ugyanaz. Ahogyan megéljük, az talán hasonló. De minden egy nagyobb egység része és az izgalmas ennek a részeként megélni a szeretetet. És akkor mindjárt érthető, hogy a fenn és lenn nem más, a kinn és benn nem más, a Te és az én nem más, mint a rózsakert :-) "Te vagy én - én vagyok te.

Meglátásom szerint éppen annyi a gnosztikus írások és hagyományok dolga és feladata, hogy megszólítsa azt, akinek van rá füle, megérintse azt, akinek nyitott a szíve és megmutassa arcát annak, aki látja. A többi már oly mértékben magánügy, ami csak Istenre tartozik és a szikra-emberre. S amikor eldől, mi is a cél, mire vagyunk hivatva, elindulhatunk, utat mutathatunk, vagy segítőkké válhatunk, vagy válhatunk bármely eszközévé a nemes akaratnak.

Eszközök alatt értem például a meditációt, imaginációt, az akaratkoncentrációt. Lehet, hogy az "atlantiszi" ember olyan világban élt, amit ma mitológiaként összegzünk, de a mai embernek szerintem szüksége van azokra a technikákra, melyek a tudat megnyitásán, az érzelmi élet megszilárdításán keresztül mintegy szeretettel vezetnek.

Akaratkoncentráció: az akaratot mint energianyalábot összegyűjteni és egy pontban belsőmben összpontosítani. Visszavinni a kiindulópontra. Jó gyakorlat.

Igazság? Mivel mindenkinek megvan a maga igazsága, melyet átélt, megtapasztalt, ezért az első, amit érdemes belátni, hogy bármely vita értelmét veszíti, amely mások saját igazságát vizsgálja (vagy az enyémet). És azt hiszem, a végső igazsághoz vezető úton is legjobb esetben tapasztalatot tudunk cserélni.

Egónk folytonos megerősítést vár...

Abban a stádiumban, amikor a nyelv, mint jelrendszer, kezd kevés lenni... Ott kezdődik az utazás... :-) Volt már olyan álmod, amit felébredve nem tudtál szavakkal elmondani? Tudtad, érezted, ott volt előtted, megfoghatóan, és mégsem volt eszköz, amivel kifejezhetted volna.

A rend pedig szerintem nem más, mint tűzszüneti megállapodás a bennünk lévő / a minket körülvevő és az Isteni végtelen között (és persze Idesanyánkkal) :-)

A "vélemény", a szubjektum megnyilvánulása, ezért jómagam kizárólag azért figyelek oda rá, hogy megtiszteljem a másikat, s eközben megismerhessem. Már az is jelzés, ahogyan a másik ember kérdez, s amit kérdez. "Elárulja" magát a kérdéseivel.

Megtanultam, hogy egy interakció során elvonatkoztassak a személytől, és arra koncentráljak, amit közvetít (tehát mi vagy ki áll mögötte, pl. Isten, vagy egyszerűen valamilyen érdek).

Nyilván hallottál már Braco-ról, aki semmi mást nem tesz, mint (azok számára, akik befogadókészek) néhány másodpercre megvillant egy, a hétköznapi érzékelésen felüli/kívüli lehetőséget (az én olvasatomban). Nem gyógyító (bár van, akinél csodát tesz), nem próféta (bár vannak követői), és semmi mást nem ad, mint amit szeretnél kapni tőle. Tehát az indulatok/akarat/energiák konvertálása, helyes irányba terelése nem árthat senkinek, csak annak, aki a kapottat rosszra fordítja, vagy mindenesetre nem tudja megfelelőképpen használni.

Azt szerettem volna ezzel a példával érzékeltetni, hogy mindig legalább kétoldalú az "érintkezés", ami az egyiknek adás, az a másiknak "kapás", és fordítva. És az "adás"-t befolyásolja az, aki kap, és fordítva. Tehát egyes nézetek kapcsán, melyek szerint a legjobb szándékkal történő adás/segítés sülhet el leginkább balul, szeretném jelezni, hogy kettőn áll a vásár. Próbáld meg a szavak, mondatok jelentését továbbgondolni egy összetettebb értelemben. A kölcsönhatásokat nem elkerülni, hanem jóra fordítani kell.

De sajnos sokszor beszélünk el egymás mellett, mert a beérkező információkat át- meg átszűrjük egónkon, s lehet, hogy másképp értelmezzük, mint lehetne. Ezért fontos, hogy "jól" beszéljünk.

El lehet jutni egy élet leforgása alatt is, és végtelen számú élet tapasztalataival is oda, ahová igyekszünk. Ez a fejlődés lényege és a lényege az egész Isteni szeretetvilágnak.

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://belvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr64820557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.