Ismét egy álom. Világos képek, események, akár meg is történhetett volna, olyan egyszerű, hihető, hétköznapi jelenés volt.
Álom volt az álomban: azt álmodtam, hogy azt álmodom, hogy Indonéziába kell utaznom. Aztán álmomban, az álom utáni napokban kiderült, hogy Indonéziába kell utaznom. Hm. Meg is lepett (álmomban), éreztem, hogy ennek elég kicsi a valószínűsége, mármint hogy Indonéziába kelljen mennem, no de mindegy, ezen az apróságon nem akadtam fenn álmomban. Aztán már utaztam is. Hosszú út volt, és érdekes módon nem is volt fontos már, hogy miért kellett odamennem. Az ottlét volt a lényeg. Ott voltam, Indonéziában, mely terület szinte teljesen kiesik a napjaim gondolatköréből, mondhatom, még képeket sem nézegettem, mégis, álmomban teljesen valóságos volt az utca zaja, az a fajta élet, amit mi, agyoncivilizált népség bizonyára "szegénység"-ként jellemeznénk. Nyüzsgés, sok-sok gyorsanbeszélő kis emberke, amint dolgára igyekszik, sok-sok víz-ölelte terület (szégyenszemre ma néztem meg jobban a térképen, hol is vagyunk, ha az Indonéz szigetvilágban vagyunk). Az emberek oly könnyedséggel, mosollyal léteztek, amit nekünk drága tanfolyamokon sem sikerül elsajátítanunk. Mert mi mindig viszonyítunk valamihez. Mi nem tudjuk egyszerűen megélni, átélni létezésünket, a lét örömét. Nekünk hiába mondja valaki, hogy hagyni kell, hogy a dolgok, az események, az energiák áramoljanak körülöttünk és bennünk, rajtunk keresztül. Nekünk mindig görcsölni kell valamin. Állandóan fokozunk vagy degradálunk, aszerint, hogy mitől lesz jobb a közérzetünk. Miközben legkevésbé a közt érezzük. Buddha legfeljebb a hasi redőinkben lakozik.
Ezért nem ismerjük és nem látjuk azt, akivel együtt élünk, vagy a családtagjainkat. Azt véljük látni bennük, akit szeretnénk látni bennük. Inkább megváltoztatjuk, vagy megkíséreljük megváltoztatni, miközben föl sem merül bennünk, hogy lehet, hogy eltemeti az igazi valóját vagy egyes vágyait, álmait a kedvünkért, de ez később (előbb-utóbb) meg fogja bosszulni magát. Mert elfogadni a másikat úgy, ahogy van... Elgondolkodtál-e már azon, hogy talán azzal "veheted rá" a társadat arra, hogy veled együtt ő is változzon, fejlődjön a közös út során, ha elfogadod olyannak, amilyen? De akkor ne hivatkozz te se arra, hogy "ilyen vagyok, bocsika"... :-)
A világ legdrágább kávéját Indonéziában állítják elő (kb. 400 USD/kg). Úgy készül, hogy a kávébabot megeszi a cibetmacska, beleiben fermentálódik, majd az ürülékéből összeszedik, pörkölik, és lőn igazi csemege! Még nem kóstoltam, szégyen, elismerem, de Indonéziában már jártam álmomban, és (már) az (is) felejthetetlen...
