V. Álom - teremtés

 2010.12.27. 13:18

Az álmok furcsa jószágok. Hozzánk szegődnek éjszaka, egy darabig velünk utaznak, aztán reggelre elillannak, s csak az emlékük marad nekünk.

Nem kérdezem meg, szoktál-e álmodni, sokkal inkább érdekel, hogy szoktál-e emlékezni álmaidra.

Sok szép irodalmat lelhetsz, ha az álmok mibenléte érdekel. Általában akkor kezd el az ember foglalkozni az álmok kérdésével, ha valami ütőset álmodik, amit szeretne megérteni, megfejteni, vagy tán épp elfelejteni.

Olyan ez, mint a betegség. Amíg tünetmentesek vagyunk, addig nincs probléma, nincs téma (kivéve a hipochondereket). Aztán, ha a szervezet jelez, kezdünk odafigyelni. Szembejön velünk az Okozat az utcán, belébotlunk, illendően köszönünk, de vajon ki küldhette?

Egyik barátomat 12 éve 200-zal ütötte el egy autó a zebrán hajnalban, amikor dolgozni igyekezett. Kicsit meghalt, aztán két évig rehabilitáción volt, és ma is leszázalékolt, dolgozni nem tud, gyógyszereket szed, enyhe inkontinenciával és némi agyi funkcióeltéréssel éldegél. Sokáig szinte csak vegetált. Most már "képben van", noha íz- és illatérzékelése nincs. Szép vékony, mint egy afrikai menekült, de próbálj csak meg úgy jóízűen enni, mintha fűrészport ennél: se íze, se bűze.

42 éves, két nappal fiatalabb, mint én. Amikor mélyponton volt és a gyógyszerektől hallucinált, és azt gondoltam, nincs már lejjebb, egy-két csapás még érte, ha már lúd, legyen kövér. Nem halt bele, hát megerősödött.

Finom süteményeket süt. Például nekem :-)

Hogyan is tudnék belegondolni, mi volna, ha velem történik mindez? Merhetek-e abba belegondolni, hol lenne most, ha nem történik meg vele a baleset? Két ember, két nő, akik közül az egyiket tenyerén hordja a Mindenható, a másikat meg elkaszálja egy 18 éves német BMW-s gyerek a zebrán. Nem az a kérdés, hogy mi lett volna, ha... Csak az a kérdés, hogyan tovább, Évi!

Szeretnék belelátni a fejedbe... Álmaid vannak, fantáziavilágod színes, szeretnél kezdeni valamit, hasznossá szeretnéd tenni magad...

Ha egyszer valaki olvassa ezt a naplót, bátran ossza meg gondolatait, ötleteit velem, velünk :-) Az idő nem lényeges tényező annak, aki újraszületett...

Címkék: baleset álom ötlet lehetőség fantázia hallucináció

A bejegyzés trackback címe:

https://belvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr982541804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.